TENGERVÉGTELEN ŐSÜNK MOZDULATLAN MOCCANÁSA

 

„Sohasem nyugvó, folyvást változó, Istenek bölcsője,

Szellemek vasöntő kohója, Tengri!

Tenger szellem, tenger anyag, tengernyi teremtés,

Mindent magában rejtő Ős Ige, kettősnek látszó egység vagy te!

Idők kezdetét megelőzően vajúdást váró terhes asszony,

Homlokán Holddal ékes Föld Isten anyánkban

Naporcájú Ég Isten atyánkban, szellem-nősténnyé Szellem-Hímmé testesült.

A legeslegelső hajnal hasadása volt az, a nagy kerék lódulása, minden idők kezdete, a legelső moccanás.

Ős-ég hasadásából eszmélődött, egy örök ősünk, Tengri, Hímrészt nőstény ősrostjából alakítván széltet, hosszat, mélységet, magasságot, létet, nem létet, sötétséget, világosságot, nyugalmat, nyughatatlanságot, különválasztván nőstény teremtő istenné, hím teremtő istenné szellemtestesült. Naporcájú Égisten atyánk, homlokán holddal ékes Földisten anyánk, együtt szerelemben, ős örök egünk, mozdulatlan nyugalomban, Tengri. Külön-külön együtt teremtő istenek, soha nem csituló mozgásban, mint örvényben csavarodó, két nagy vízáradat, mint forgószélben forgódó, két zabolátlan szélvihar. Ölelkezésükből világok fogantak. Töméntelen élet terebélyesedett. Élet meg halál kapuin át, szüntelen újhodásban, egyre hibátlanabbul, egyre tökéletesebben és egyre szebben. Minden belőlük van, mindenben ők vannak, minden őbennük, ők a hétrétű, örök Egyben. Egy, Egyből kettő, kettő meg egy. Ez minden mérték alapja, minden érték csírája, számok, nevek építőköve. Általuk jutunk hétről a kilencre. A lét szorzószáma nem lét, a nem lét szorzószáma a lét, láthatatlan parányitól a mérhetetlen nagyig. Alakjában minden csak ennyi, mégis számlálhatatlanul sok. Egy – örök ég – szellemteste ez, istenek anyaméhe ez, senki egészen ésszel föl nem éri, csak bölcsek sejtik, nagy táltosok. Születődés, szülés, születés, első moccanás, idő kezdete – múlhatatlan nősténységből fakadt múlhatatlan hímség. Azért mondatik: nő, mert nőstény, azért

 

mondatik: nő, mert növekedik. Nősténység hímséget nevel magából. Hímség és nősténység kis híján egyek. Egyazon szövet színe, visszái. Értékük-mértékük nem több, nem kevesebb, a rendeltetésük más. Nem ellentéteik vonzzák egymást, hanem hiányaik, fölöslegeik egymásnak. Ez a két félből eggyé kerekedés ős törekvése. Szerelemre gyulladás okozója. Nőstény erény: nőstény gyöngédség, nőstény béketűrés, nőstény bátorság, virág-szépség, üres kancsó asztalra tétele, kotlós gondoskodása, mosoly szép szavakért.

Hím erény: hím gyöngédség, hím béketűrés, hím bátorság, dongó szorgalma a virág kelyhében, üres kancsó megtöltése az asztalon, kakas ébersége, szép szavak mosolyért.

Két örvényből fonódott istenségünk bennünk lakozik, közel van hozzánk, mégis messze. Csak ki bölcsességre törekszik, meg jót cselekszik, az jut el hozzá önmaga belsejében, s ez által minden ezt tükrözi odakint is. Istenségünk istenségeket tépe magából, kicsinyke istencsírát oltá belénk, saját istenorcánkká nevelendő palántát. Ki jó úton jár, bölcsességre törekszik, tudásra, ki jó úton jár, szépre törekszik, nemesre, ki jó úton jár, alkot, ereje mértékében maradandót, ha nem többet, jó szomszédságot. De akkor azt mondják reá: ez nagy érdem!

Az Egek Őse semmit sem alkotott értelmetlenül, aki szívét és természetes vágyait követi, ennek okáért jó úton jár.” Tengervégtelen egy örök ősünk, éltesd, s nemesítsd szívünkbe szikránk és fényünk!