Táltos  Szem  Dobkör
Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass, gyógyíts most, hogy gyógyulhass
MENÜ

- Merkaba

- Szellemgyógyászat

 

MerKaBa

/Tanítások Drunvalo Melczhizedek Mester: Az Élet Virágának ősi útja alapján./

 

Mer: forgó Ka: test Ba: fény

Amire tudatosan figyelsz azzá válsz!”

Merkaba: felemelkedés járműve, mely összehangolt egységet teremt test, lélek, szellem kapcsolatában.

Hívják még fénytestnek is, vagy Isten szekerének.

Ősidők óta az emberi test körül létezik egy szakrális szent geometriából álló fénymező, mely elektromágneses energiát képez, mellyel a magasabb dimenziókhoz való kapcsolódás akadálymentesen megvalósulhat.

Atlantiszban még aktív lüktető, pulzáló forgást és tiszta egységet alkotott az ember és az egyetemes Isteni törvény között. Később az ember tévedései, és gyarlósága miatt elvesztette a Merkaba aktív, többdimenziós forgását energia testei körül. A Merkaba nem tűnt el körülöttünk, csak leállt a forgása.

A Merkaba aktívan összekapcsolja a bal és jobb agyféltekét, az intenzív és a rendszerező agyi működést.

Beindítja a DNS párokért felelős csecsemőmirigy működését és ezáltal az ősbizalom aktiválását segíti elő sejtszinten és az emberi pszichében.

Felemeli távolbalátó, távolba halló képességünket, elindítja és megtisztítja az ősenergia áramlását a gerincoszlopban meghúzódó pránavezetékben.

Segít a FELSŐBB ÉNÜNK átélésében és jelenlegi fizikai testünkbe való belehelyezkedésbe. Ez a folyamat legfőbb lényegisége.

Elindítja a gerincoszlop tövében szunnyadó KUNDALINI fénykígyó ébredését és harmonizálja az emberi agyra gyakorolt hatását.

Felgyorsítja a személyes evolúció folyamatát és felgyorsítja a gondolati teremtés sebességét, minek következtében valós tükreink sűrűsödnek a mindennapokban, így tiszta képet kapunk felsőbb vezettetés általi életcélunkról.

 

További témakörök:

 

 

-   Ismerkedés a Kundalinival

  • Kristályprogramozás

  • Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái

 

A tanfolyam előreláthatólag 12 alkalom lesz, minden második szombaton, igény szerint. A csoportot 8-10 fő jelentkezése esetén indítjuk el.

Kérem, aki csatlakozni szeretne, írásban a fenykapu@gmail.com email címen vagy telefonon a 0630/4818708 számon jelezze részvételi szándékát.

 

Helyszín: MagNet Ház (Sziddhárta Közösségi Ház) 1066 Budapest, Andrássy út 98.

Első alkalom: február 16. (szombat) 9-12h-ig.

Hozzájárulás: 3000-,Ft/fő.

Szeretettel várlak Benneteket!

Szemző Gábor (Szem)

--------------------------------------------------------------------

 

Fénytest szellemgyógyászat

A fénytest szellemgyógyászat lényege, hogy megtaláljuk a probléma és a betegség gyökerét és az eredendő lelki okot, melyből a betegség ered.

Alapvető lényeg, hogy nem tüneti kezelésről van szó, melyet a gyógyszeripar folytat. A szellemgyógyászat lényege az, hogy az ember felismeri-e magában a testének üzeneteit, melyet ha nem ért, az betegség kialakulásához vezethet. Ezt segítünk felismerni, hogy minél gyorsabban elinduljon a gyógyulás folyamata. Isteni energiával dolgozom, amit én az egyetlen igazán eredményes útnak tartok ahhoz, hogy feloldódjon a lélekben a betegség gyökere, hogy a beteg felismerje magában az okokat. Minden betegség lelki eredetű okokból ered, aminek testi kivetülései lesznek idővel (csomók, daganat, rák…stb.)

Fénytest sugárzás által képesek vagyunk feloldani ezeket a csomókat, így a test önmagát gyógyítja meg. A pszichológia egy húsz éves, fiatalnak mondható tudományág, amin túl mutat az az ősi, táltos, vagy atlantiszi gyógyítás, melyet a betegeken végzünk. Megemeljük az energiaszintet testben, lélekben, szellemben, ami segít az öngyógyító folyamatok beindításában és felgyorsításában. Később úgynevezett házi feladatokkal látjuk el a beteg mindennapjait hogy maga építse fel magasabb energiaszintjét, amit ezáltal meg is tud tartani.

Gyógyításainkhoz kristályokat, fény- és hangterápiát (énekek, dalok) használunk. Csengőkkel, hangtálakkal és táltos dobokkal gyógyítunk. Élő forrásból ismerjük ezt a tudást: a rábaközi táltosok tudását, Máté Imre bácsi által,valamint idősebb Csontos Vilmos pszichotronikus-szellemgyógyász tanítása által is.

Szeretettel várok mindenkit, aki tanulni vagy gyógyulni szeretne és felismerni a betegség problémájának okát vagy gócpontjait.

Ha érdekelt a gyógyulásban, vagy szeretné elsajátítani az Analóg gyógyászatot

Az alábbi elérhetőségeken megtalál:

Mobil: 0630/4818708, email: fenykapu@gmail.com 

 

Áldás a Napból, Áldás a Fényből! 

 

Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass!

Hódítsd meg az éjszakát,

Emeld fel most a fátylát!

Fordulj hát a fény felé,

Így válsz újra életté!

Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass,

Gyógyíts most, hogy gyógyulhass!

Félelem már nem jár át,

Emeld szíved sugarát.

Fordulj hát a fény felé,

Így válsz újra életté!

Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass,

Gyógyíts most, hogy gyógyulhass!

 

 

 

Asztali nézet