Az Ősbuda Szamantabadra (TENGRI) fohásza

amelytől a hat világban élő lények önkéntelenül megvilágosodnak

 

 

HO!

Bár az egész szamszára és nirvána, minden jelenségével és összes lakójával együtt, egyformán, a színtiszta lét eredeti talaján nyugszik, az egyik a nem tudás, a másik a tudás útja, az egyik a nem tudás, a másik a tudás varázslata.

 

Vezesse vissza Szamantabhadra, Ősbuda (TENGRI) fohásza a létforgatag hat világában bolyongó lényeket a lét eredeti forrásához, a teljes megvilágosodáshoz!

 

Ez az egyetemes alap a mindentől független, megnevezhetetlen, magától eredő, korlátlan jelenlét, amely nem válik szét szamszarára és nirvánára, amely tudatos tudása a Buddhaság, nem tudása, feledése a hatféle lény szenvedése. A három létbirodalom minden élőlénye szerezzen tudomást a lét kifejezhetetlen alapjáról!

 

Én, Szamantabhadra (TENGRI), mindig e színtiszta lét önmagától eredő talaján vagyok jelen, aminek nincs semmiféle oka vagy feltétele, amit nem szennyez be a kint és a bent, nem torzít el a lét és a nemlét fogalma, amire sosem borul a feledés homálya, ezért a visszatükröződése is tökéletes.

 

Aki az önmagát ismerő jelenben van jelen, az nem rémül meg, ha összedől a három létbirodalom, az nem kötődik az öt érzékszerv tárgyaihoz, mert a magától fellépő, gondolat nélküli tudásban különböző formák és mérgező érzelmek nincsenek.

 

A jelenlét szakadatlan ragyogása az ötféle eredendő tudás egyetlen közös forrása, és az ötféle tudásból lesz az Ősbuddha öt családfája, melynek ágai tovább terebélyesednek, és negyvenkét nyugalmas buddha jelenik meg, majd az öt tudás teremtőerejének feltámadásában létrejön a hatvan vérszomjas Buddha alak, hogy az alapjelenlét sohase merüljön feledésbe.

 

Mivel az eredendő Ősbuddha én vagyok, amint ezt a fohászt kiejtem szájamon, a három létbirodalomban bolyongó lények ismerjék fel az önmagából eredő jelenlétet, s teljesedjenek ki a lét ősi, időtlen tudásában.

 

Elmémből szüntelen elgondolhatatlan varázstestek százmillió-ezerféle formáját árasztom szerte a világba, hogy számtalan sokféleképpen oltalmazzák a lényeket, aszerint, hogy melyiküknek mire van szüksége a megértéshez.

 

 

Együttérző fohászommal mentsem meg a három létbirodalom forgatagában bolyongó lényeket a hatféle létállapottól!

 

Mivel a kezdet kezdetén az élőlények nem eszméltek rá az alapjelenlétre, az eredeti talajt a sűrű feledés homálya fedte be. E feledés miatt estek tévedésbe.

 

Ezt hirtelen megdöbbenés, elalélás követte, majd ebből a zűrzavaros, kesze-kusza rettenetből megszületett az én és az „ellen-fél” fogalma. Megkülönböztetés szokásai sorban egymásra rakódtak és létrehozták a szamszára forgatagát. Az öt mérgező érzelem egyre erősödött, és a lényeket az öt mérgező tettre ösztönözte.

 

Amint én, az Ősbuddha, e fohászom kimondom, ismerjék fel önmagukban, önmaguktól, a jelenlét ős-tudását, hiszen most is csak azért tévelyegnek, mert erre nem emlékeznek!

 

Egyszerre születő nem tudás a jelenlét feledése, a fogalmi nem tudás az én és a más elkülönítése. E két nem tudás okozza a lények eltévelyedését a szamszárában.

 

Amint én az Ősbuddha fohászom kimondom, a létforgatag minden élőlénye oszlassa szét a feledékenység sűrű homályát, oldja föl a kettős tapasztalás feszültségét, és ismerje fel a jelenlét eredeti ábrázatát!

 

A meghasonlott elmét bizonytalanság és kétség emészti, ami gyenge vágyakozásokat ébreszt benne, melyek később vaskos szokásokká állnak össze: éterre, pénzre, ruhára, otthonra és társakra van szüksége, állandóan ingerekkel bombázná az öt érzékszervet, nemi izgalomra vágyik és kielégülésre. Mindezek csak evilági tévelygések! A kettősségben elkövetett tettek sosem érnek véget! Amikor a sok kötődés gyümölcse beérik, szellemként ölt testet, akit örök éhszomj emészt, a kielégítetlenség iszonyatos kínja.

 

Amint én, az Ősbuddha fohászom kimondom, az örök sóvárgástól elgyötört lények kínzó vágyaikat el nem utasítva, de magukra sem véve kötődéseiket, oldódjanak fel a természetes jelenlétben, pihenjenek meg a tudat eredeti otthonában, és ismerjék fel a megkülönböztetés bölcsességét!

 

Amint a tudat külsőnek vélt tárgyakkal szembesül, azonnal megretten és remegni kezd ijedtében. A viszolygás hajlama később átcsap gyűlöletbe, és végül gyilkos, önpusztító erőszakhoz vezet. Ha a haragvó gyűlölet gyümölcse

beérik, pokolra születik, ahol forróság emészti, a békétlen fortyogás iszonyatos kínja!

 

 

Ahogy én, az Ősbuddha e fohászom kimondom, amint a forgatagban bolyongó lényekben erőteljes ellenszenv és harag ébred, ne nyomják el magukban, de ne engedjék el, csak hagyják elcsitulni a saját otthonában, s ha jelenlétük végre visszatért helyére, ismerjék föl a világosan látó bölcsességet!

 

Ha az elme felfuvalkodik a gőgtől, és versengést szítva, becsmérel másokat, abból erős önhittség, elbizakodottság fakad, aminek harc, veszekedés, szenvedés a vége. Mikor az ilyen tett gyümölcse beérik, istennek születik, akire végül hanyatlás vár, a rettenetes bukás iszonyatos kínja!

 

Ahogy én, az Ősbuddha e fohászom kimondom, amint a lények tudatában gőg, önhittség ébred, ismerjék fel azon nyomban, hagyják ellankadni, és ha jelenlétük újra visszatért helyére, ismerjék föl benne az egyöntetűséget!

 

Az elidegenedésből és a meghasonlásból buzgó öntömjénezés és egyben szorongás fakad, ami viszálykodáshoz és dühödt erőszakhoz vezet, és az öldöklő titánok világában születéshez, melynek pokolba zuhanás a végeredménye.

 

Ahogy én, az Ősbuddha e fohászom kimondom, amint a lények közt valahol összetűzés támad, hagyjanak fel rögvest az ellenségeskedéssel, oldják fel a kettős tapasztalás feszültségét, és ha visszanyerik újra az éber jelenlétet, ismerjék fel az akadálytalan cselekvés bölcsességét!

 

A tompaság, szétszórtság és a méla közöny, az ostoba sötétség és feledékenység, a fásultság, lustaság mind beszűkültség, ami űzött és védtelen állati léthez vezet.

 

Amint én, az Ősbuddha e fohászom kimondom, az elbutult lények sivár tompa elméjében ragyogjon fel a világos tudat tiszta fénye, s ismerjék fel a gondolatmentes bölcsességet!

 

A három létbirodalom minden élőlénye azonos velem, az egyetemes alappal, ám míg ők az önfeledt tévelygés útjára lépve, a hatféle tett csalóka álmába merülnek, és most is értelmetlen dolgokkal foglalkoznak, én örök időktől fogva Buddha vagyok, hogy visszafordítsam a hat világ varázslatát.

 

Amint Szamantabhadra e fohászát kimondja, érje el minden lény, egy kivétel nélkül, a tiszta létközegben a teljes Buddhaságot!

 

EMÁHÓ!

Ha a nagy erejű jógin vagy jógini felébreszti magában a jelenlét bölcsességét, és elszavalja e roppant hatásos fohászt, ezt meghallva az összes élőlény eléri a tökéletes Buddhaságot, s ha a napot és a holdat elemészti Ráhu, vagy visszafordul pályáján a nap, összedől az ég és a föld, vagy meghal, maga is Szamatabhadraként ölt testet.

 

Ahogy én a jógi, Szamantabhadra fohászát fennhangon kimondom, szabaduljon meg a három létbirodalom valamennyi élőlénye fokozatosan az összes szenvedésétől, és végül érje el a teljes Buddhaságot!

 

Áldás!