Szertartásszövegek „ártalmatlan dallamokba” rejtve

 

 

„Szélről legeljetek…, (szélről = a szél felől, nem a széllel szemben)

 

Az ismert hadaró szöveget Bartók felesége Pásztori Ditta gyűjtötte Rábaközben. Neki elhadarta valaki ezt a nyújtott dallamú „káttó” kiáltó éneket.

Az ismert szöveg: „Szélről legeljetek, fának ne menjetek. Mert ha fának nekimentek, fejeteket beveritek. Szilikút, szanyikút, Szentandrási sobrikút.”

Egy régi napköszöntő szöveg: „Kelj föl, fényes napunk, kelj föl, mert megfagyunk!

Lefagy kezünk, lefagy lábunk, csordával, ha rétet járunk. Le is út, föl is út, hogyha befagy majd a kút!”

 

Nagy imádság: „Őserő, ki Istenné szellemtestesültél, Istenanya, Istenapa, kettősségében, távolra űzvén a rosszat, s képmásodra alkottál bennünket, segíts, hogy méltóak lehessünk megírhatatlan, megfaraghatatlan orcádhoz! Munkálkodók, teremtők lehessünk, kik kétkednek, meggyőződnek, egyeztetnek, gondolkodnak, éreznek, szeretnek! Segíts, hogy nem tudásból, balgaságból, meggondolatlanságból ne károsítsuk szent testedet. Se erdőt, se mezőt, se tengereket, segíts, hogy viszálytalan éljünk e földön, békében emberrel, állattal, fűvel, fával, segíts, hogy oldhassuk mértéktartó bőségben éhünket, szomjunkat, testi-lelki vágyainkat, összekoccanatlan, igaz szabadságban. Segíts, hogy a lelkes élet ellensége meg ne ronthasson bennünket káros sugallataival, igazságba burkolt hazugságaival. Mert Te vagy a legyőzhetetlen, örök életörvény!”

 

Ima az „Öregistenhez”: Tengervégtelen Örök Ég, kettős istenséggé színeváltozó, életet teremtő szellemősünk, oltalmazz minket az ős ártalom csábításától, rontásától! Úgy mérj, úgy ítélj, úgy kímélj, miképpen mink mérünk, ítélünk, kímélünk másokat. Meg alattunk földet, fölöttünk eget! Segíts testünk épülésében, lelkünk szépülésében, elménk élesedésében, hogy hozzád méltók lehessünk bőségben, békességben, szeretetben, szabadságban, jó szomszédságban. Mert belőled vagyunk! Benned, te meg mibennünk!

 

Az eredeti szöveg pedig így hangzik: Tengrit, egy örök ég-ük, két gy,ra istenné szűnő, változó lit, té sarjasztó iz-béli ősünk ótalmazzál minket ős-ártántul maszlagulásátul, rontásátul! Uv vess latba, út törgy nyilat, uk imíll, Mikíppeg mink vetünk latba, törünk nyilba, kímílünk felet, meg fődet, levegőeget alattunk, fölöttünk. Segíll testünk ípülísibe’, lölkünk csinosodásábo’, hozzád méltón lehetőnek, e főd hátán ílhetőnek, bűsigbe’ békessígbe’ szeretetbe’, szabadságbo’! jószomszédcságbo’!

Mer belülled vagyunk, tebenned, Te meg bévülsőnkbe’!